Képzeljék el, hogy irrigálásnál is lehet a cickafarkat használni. Nemrég voltam Pesten, és egy anya és a lánya jött el hozzám. A lánya is már húszon felül van, és mondja az anyuka, hogy Gyuri bácsi tetszett ajánlani polipra a méhen belül a diólevél és cickafarkirrigálást és ivást és egyszer úgy megijedtem, mert ott csüngött bennem a polip, az elhalt polip. A lányom szedte ki belőlem. Megölte a diólevél a polipot. Meg a cisztát is elmulasztja, meg a miómát. Azt mondják az orvosok, hogy az nem lehet, mert a mióma nem gyógyítható, sőt az endometriózis is gyógyítható, azzal a módszerrel, ami a nép már nagyon régen tud, irrigálni kell vele és inni és pakolást is tenni rá, ha a jobb petefészken van a ciszta, akkor a jobb petefészekre tenni a füvet, amit készítettünk. Egyik nap diólevél, másik nap cickafark fél liter. Úgy működik, hogy addig kell fedő alatt tartani, amíg testmelegre kihűl, utána le kell szűrni, a szüredéket félretenni. Két decit meginni, három decivel irrigálni. Kádba feküdni, feltenni a kád szélére a lábát, beönteni irrigátorral 20 percig a méh szájánál tartani vagy tamponnal bent tartani, és a jobb petefészek tájékára rátenni éjszakára a cickafark vagy diólevél füvet. Ezt lehet 10-12 hétig csinálni.
Amikor már probléma van az epénkkel, akkor érdemes a tyúkhúr mellett a veronikát használni, de ha már kő van benne, akkor a fekete retek kell, vagy sör retek is jó. Nyáron nincs fekete retek. Este kell megenni, amennyit tud, de mindenképpen este kell enni. Mert reggel méreg, délben étek, este orvosság a retek! Aki reggel fogyasztja, az mérget eszik, aki délben az ételt, aki este, az orvosságot eszik.
A következő probléma az, amikor a bélrendszerünk nem jól működik. Begyulladnak a beleink és ott pang a salak a bélrendszerünkben, a vastagbélben. Borzasztó, hogy milyen rossz a bélállománya, nemcsak nekünk, hanem egész Európában és Amerikában.
Amerikában volt egy ilyen vizsgálat – pár évvel ezelőtt olvastam – hogy a férfiaknak rendszeresen két kiló salakanyag pang a vastagbél görbületekben. Rendszeresen két kiló. Borzasztó. Hogy abba mi minden van?!
Érdemes kitisztítani, úgyhogy csinálunk egy hashajtást, nem túl erős, egy gyenge hashajtóval. Úgy hívják, hogy; gyújtoványfű egy csészével megiszik belőle, az biztos, hogy székletet csinál, és kitisztítja a beleit. Két nap is meg lehet csinálni egymás után, még akkor sem száradunk ki.