A diólevélről – közben-közben eltérek, ezért  elnézést kérek -,  de hihetetlen rossz információ terjed róla: ami a könyvekben le van írva pl. hogy „a túlzott használata májkárosodást okoz”. No de kérem, mi a túlzott használat, mi az, hogy lehet. Az, vagy nem az. Kinek mennyi a túlzott? Van egy ismerősöm, vizsga előtt meghívtak az ETI-be egy természetgyógyász vizsgára nézőnek, hallgatónak, hogy nézzem meg, hogyan zajlik egy vizsga. Egy gyógyszerész docens mellett ültem, akivel beszélgettünk közben, és mondta, hogy kíváncsi volt, hogy a diólevélre talál e szakmailag olyan hivatalos kutatási anyagot, ami ezeket bizonyítja. És képzeljék el nem talált, pedig kutatott az interneten, tudományos helyeken, folyóiratokban, szakkönyvekben és sehol nem talált hivatalos adatot, hogy a diólevél valami kárt is csinál az emberi szervezetben. Ami még érdekes, hogy van egy ismerősöm, aki rendőrorvos és vele tavaly találkoztam Gödön egy szabadegyetemi előadáson, megismerkedtünk és ő szereteti tütüt. És mondta, hogy adjak neki valamit a májára, mondtam, hogy a diólevél kiváló a májra. Azóta többször találkoztunk és kérdeztem, hogy a diólevél. Hát még mindig iszom. Mondtam, hogy hagyja már abba, mert az írják, hogy nem jó. Engem nem érdekel a könyv, én megyek májfunkcióra nincs semmi baj, megyek két hónap múlva májfunkcióra nincs semmi baj. Ez év júliusáig itta, akkor együtt voltunk Erdélyben egy előadássorozaton, akkor sikerült rábeszélnem, hogy hagyja már abba. Semmi baja nem lett a májának, és minden nap egy csészével megivott. Varró Aladárnak van egy könyve – talán ismerik, tudják egy nagyon jó magyar gyógyszerész volt, aki könyvet írt – még úgy van leírva, hogy napi két csészével is iható és nincs korlát. Nem írja, hogy mikor kell abbahagyni. Nyilván minden gyógynövényt akkor kell abbahagyni, mikor elmúlt a baj. Ez a legegyszerűbb módja. Amikor elmúlt, – mondjuk nekem van egy májfunkció problémám, rosszul működik a májam, iszom a diólevél teát, addig amíg elmúlik a probléma, utána emlékeztetőnek heti egyet és ez így működik. A népi gyógyászatban mindig is így működött.

Tüdő nagyon régi növények vannak és azok nagyon jól működnek a gyógyításában; az útifű, a kakukkfű, a martilapu, a pemetefű, az ezerjófű. (Mindenképpen, ha a hörgők le van tapadva, arra ökörfarkkóró virág kell, mert nagyon jól felszabadítja a hörgőket, feljön a slejm.) Régen volt olyan, hogy pemetefű cukorka, és ez még a májnak is segít a keserű anyagánál fogva. A tüdőfüvet már kevesebben ismerik. Érdekeségként van erre egy keverékem, most „Torok barátja” a neve, ebbe még beleteszem az ezerjófüvet, beleteszem a fekete nadálytő levelét – hiába mondják, hogy mérgező, ettem a fekete nadálytő levelét kirántva, tudják milyen finom, mint a hal, olyan íze van. Ugyanúgy kell, bepanírozni – és beleteszem még a kígyósziszt is, ezt ma már nem nagyon lehet kapni. Régen más volt a neve, de borzasztó, hogy már mik vannak ezen a területen is.

Van olyan ismerősöm, aki fitoterapeuta vizsgát tett, aki öt évvel ezelőtt ingatlan ügynök volt. Pesten lakott a szerencsétlen, azt sem tudta, hogy milyen csalán, csak ha megfogta. És most ő úgy hívja magát, hogy európai gyógynövény guru, mert van egy természetgyógyász vizsgája. Vigyázzanak erre, legyünk nagyon szerények, minél szerényebbek vagyunk, annál nagyobb sikert érünk el, annál inkább hisznek nekünk. Ez az illető már ott tart, hogy elküldte az alkalmazottját – mert az is volt neki -, mert már nem bírta fizetni. Egyszerűen elkerülték az emberek.